Negyvenheten. Gyorskép a neveléstudományi felsőoktatókról és kutatókról
Forty-seven. A Snapshot of Higher Education educators and researchers in educational sciences

Summary/Abstract: A neveléstudományok állásáról – jóllehet makacsul „pedagógiának” mondják, és gyanítható, hogy ennyit is értenek rajta: a nevelés valamiféle ideológiával kevert gyakorlatát vagy gyakorlattal dúsított elméletét – három évente számadást kér a Magyar Tudományos Akadémia. Ez újra meg újra fejtörést okoz az illetékeseknek (az Akadémia Pedagógiai Bizottsága). Ugyan mit mondhatnának, főképpen pedig mit kellene mondjanak? Dicsekedjenek el – de mivel is? Avval, hogy néhány újabb doktori cím azért mégis megszületett – jóllehet kétszer annyian ütköztek visszautasításba az akadémiai fórumokon? Vagy dicsekedjenek el, hogy már a pedagógusoknak is van enciklopédiájuk? Régóta van, igaz, a néptanítóknak (Kőrösi & Szabó 1911–15; Kemény 1933–36; Nagy & Kiss 1978; Báthory & Falus 1997), de eddig valahogy elkerülte a figyelmet, legalábbis az akadémiai világ figyelmét. Vagy hozakodjanak elő az országos neveléstudományi konferenciák egyre terebélyesedő sorozatával (Csapó 2001; Kárpáti 2002; Buda & Holik 2003; Lehmann & Nikolov 2004; Falus & Rapos 2005; Keller & Simándi 2006)? Amelyet hét évvel ezelőtt még azok is hitetlenséggel és szorongással bocsátottak útjára, akik kitalálták; mára pedig már nem elég a Tudományos Akadémia teljes székháza sem.

• Details
• Contents