A táncoló Szókratész és a táncoló cigányok
Dancing Sokrates and dancing Gipsies
Author(s): J. A. TillmanSubject(s): Cultural Essay, Political Essay, Societal Essay
Published by: Jelenkor Kiadó
Summary/Abstract: Bár a táncoló cigányok képe sokkal kevésbé szorul magyarázatra, mint a táncoló Szókratész alakja, mégis az előbbivel kell kezdenem. Ugyanis nem általában a cigányok táncáról, hanem konkrét sátoros cigányok táncáról beszélt Kotányi Attila; azokról, akikkel naponta találkozott, amikor az 1940-es évek elején, műegyetemi tanulmányai idején Budapest szélén lakott. Többször is hallottam tőle (mert minden igazán fontos gondolatát és tapasztalatát újra és újra elmondta), hogy a mezőn sátorozó cigányok minden este táncoltak. Közlésében persze nem elsősorban ez a tény volt érdekes. Sokkal inkább az, amit hozzáfűzött: azt mondta, hogy azért kell nap mint nap táncolniuk, hogy kitáncolják és kiénekeljék magukból a nap folyamán felgyülemlett keserűséget. Mert abból aztán kijutott nekik, mint ahogy mai utódaik sincsenek ennek híján. Persze korántsem egyetlen etnikum élményéről van szó, sokkal inkább egyetemes emberi tapasztalatról – bár arányaikat tekintve nem éppen elhanyagolható különbségekkel.
Journal: Magyar Lettre Internationale
- Issue Year: 2012
- Issue No: 85
- Page Range: 22-24
- Page Count: 3
- Language: Hungarian
