Nagyon is emberi remény
Very humane hope

Summary/Abstract: Útközben megláttak egy hordó súlya alatt roskadozó talicskát. Gazdája a bástyák gyűrűjén belülre, valamelyik pincébe igyekezett vele, hogy a birtokán megtermett karcos bort kimérje; s mivel a csap is a helyére volt ütve, a három cimbora tekintete találkozott, az a gondolat járta meg az agyukat, hogy bizony megérné leereszteni egy-egy kortyot a torkukon, könnyítenek vele az amúgy is kimerült talicskás ember terhén; fejenként egy szoldós befektetés, azaz három szoldó összesen, az alkalom kapóra jött, most jó üzletet lehet csinálni: un sold al fiàa, egy szoldó egy korty, szabta meg az árat a talicskát toló fogatlan ember. A balvégzetű borkimérők, legalábbis ha Maramànnal akadtak össze, rendszerint kénytelenek voltak – mint mondani szokás – áron alul adni a portékát, de ez alkalommal Floro és Lisander sem számítottak jó kuncsaftnak, mert úgy vedeltek, ahogy csak bírtak, glutty, glutty, glutty, mígnem aztán egy hangos böffentés jelezte a hamisítatlan borital és a levegőhiány által legyőzött szervezet kifáradását: merthogy a kortyot nem volt szabad megszakítani, különben a megállapodás szerint azért már egy újabb szoldót kellett letenni, így hát a talicskás orrát a csappal egy vonalban tartva, szemét pedig a kuncsaft szájára és torkára tapasztva figyelt, csipás szeme meg se rebbent.

• Details
• Contents