A bolognai folyamat
The Bologna Process

Summary/Abstract: Bologna. Az európai országok felsõoktatás-politikai vitáinak, értekezéseinek manapság valószínûleg ez az egyik legtöbbet emlegetett fogalma. Szûkebb jelentésében a Bolognai Nyilatkozatot értjük alatta, amelyet 1999-ben írták alá az oktatási miniszterek, hogy benne elkötelezzék magukat az európai felsõoktatási térség kialakítása mellett. A Nyilatkozat azonban nem elõzmények, következmények nélküli. A Párizsban összejött négy európai nagyhatalom – az Egyesült Királyság, Franciaország, Németország és Olaszország – egy évvel korábbi ún. Sorbonne-i Nyilatkozata már lefektette az alapelveket. A bolognai, immár 29 ország részvételével megrendezett konferenciát Salamanca, illetve Prága követte, 2003-ban pedig Berlinben fognak az érintettek találkozni. (A helyszínek kiválasztása mellesleg nem véletlen, jelentõs szimbolikus tartalommal bír, hisz mindegyik esetében nagy múltú egyetemi városról van szó.) Tágabb értelemben tehát Bologna jelenti ezeket a különbözõ konferenciákat, az ott megszületett dokumentumokat, illetve azok kihatásait az egyes országok felsõoktatására, más szóval: a bolognai folyamatot. Elsõ ránézésre a bolognai folyamat kétszeresen is felülrõl jövõ kezdeményezésnek tûnik. Egyrészt, ahogy említettük, a Sorbonne-i Nyilatkozatot az Európai Unió gazdaságilag legerõsebb négy országa írta alá. Õk azok, akik kijelölték a követendõ utat, a többi országnak csak statisztaszerep jut; kénytelenek csatlakozni, ha nem akarnak lemaradni. Másképp fogalmazva, rövid ideig mintha e négy ország testesítette volna meg Európát. (Persze nem új egy ilyen szemlélet, gondoljunk csak a londoni Albert-emlékmûre. Az ezt körülvevõ szobrok közül egy kis csoport Európát szimbolizálja, jóllehet csupán négy alakot fog össze: Nagy-Britanniát, Németországot, Franciaországot és Itáliát.) Másrészt az elsõ két konferencián miniszterek vettek részt. A ténylegesen érintettek, az egyetemek képviselõi csak Salamancában bukkantak fel. Négy ország mint Európa, egy-egy felsõoktatásért felelõs miniszter mint hazája felsõoktatásának pars pro totoja? Bizonyos fokig helytálló egy ilyen megállapítás. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a nyilatkozatokban lefektetett célok nem hirtelen pattantak ki valakik agyából, hanem maguk is egy szerves folyamat részei. Így a kreditrendszer létrehozása lényegében mindenütt folyik, a kétszintû képzések bevezetésével is már évek óta kísérleteznek több országban annak ellenére, hogy ezek (leginkább a duális jellegû) felsõoktatási rendszerek gyökeres átalakítását vetítik elõ. Ebben az értelemben az említett nyilatkozatoknak a szerepe nem annyira a kezdeményezésben, mint inkább egy meglévõ folyamat felgyorsításában rejlik. A jelen számunkban közölt négy írás részben már megjelent magyarul, de úgy gondoljuk, érdemes egyszer a szövegeket egymás mellé helyezve, mintegy csokorba szedve, az olvasó elé tárni.

• Details
• Contents