Az ellen-történetírás mint az elnyomottak ideológiája (Reflexiók az új humántudományok Múlt-képéről)
Counter-history as Ideology of the Oppressed (Reflections on the Past in the New Humanities)

Summary/Abstract: Ebben az írásban azt igyekeztem bemutatni, hogy az ellen-történetírások, amelyeket például a chicano/a tanulmányok keretében írnak, sajátos polemikus diskurzusokat képviselnek. Ezek ellenzik és kritizálják a domináns (modern) diskurzust, fő törekvésük pedig inkább politikai, nem pedig teoretikus jellegű. A nem konvencionális történetírások elméleti értelemben beavatkozó jellegű, politikai értelemben pedig emancipációs jellegű diskurzusok. Paradox helyzetüknek éppen ez a kritikus pontja: a nem konvencionális történetírások beavatkozó jellegű diskurzusokként a domináns rendszer korlátainak és előítéletességeinek bemutatása érdekében belülről kívánják azt bírálni. Emancipációs diskurzusokként viszont a modernitás projekt részei, s így elkerülhetetlenül a domináns diskurzusból származnak, annak részét képezik. Idővel a nem konvencionális történetírásokat semlegesíti a domináns diskurzus, s így valójában nem annak aláásását, hanem megerősítését szolgálják. Mindez azt mutatja, hogy az ellen-történetírások kezdettől fogva olyan korlátozott potenciállal rendelkeznek, ami nem teszi lehetővé számukra a domináns rendszer lerombolását, hanem csak azt, hogy alapjai, gyengeségei és korlátai bemutatásával dekonstruálják s ez által nyitottabbá és rugalmasabbá tegyék azt. Anzaldúának azok az ellen-történetírásai, amelyeket ebben az írásban tárgyaltam, a múlt- és jelenbeli valóság olyan képeit hozzák létre, amelyek az ideológiára, illetve a tudás és a hatalom közötti kapcsolatra helyezik a hangsúlyt. Ezek a történetírások a rendszer elnyomó jellegének feltárása, illetve azáltal, hogy segítenek megállapítani a tudás és a hatalom közötti konfliktusokat, ellent is állnak a rendszernek. E történetírások értéke abban ragadható meg, hogy hozzájárulnak egy ilyesfajta tudatosság kialakulásához.

• Details
• Contents